Új tipizálás

Még emlékszem, amikor Tara arról írt, milyen bloggerek vannak. Kicsit én most átrendezem az egykori kategóriákat.
Az alapkérdés, hogy miért blogolunk. Tulajdonképpen direktben vagy áttételesen mindenki kedvenc témájáról ír - vagyis magáról. Énblog. Újkori szószülemény, mint a lájkolás. Akkor első lépésben tisztázzuk, ki vagyok én. Mondjuk, ilyen vagyok, és így hatok a környezetemre.

Izé, legyen! Nem teljesen ilyen vagyok. Csak hébe-hóba gyújtok rá!
De tényleg! A nicknevek mögött szerepet játszunk? Vagy kegyetlenül őszinték vagyunk? Utóbbihoz miért kell a közönség? Akkor már egyszerűbb egyszer rendesen a tükörbe nézni. Feltéve, hogy abba a kategóriába tartozunk, akinek nem érdekes, hogy kikerülés után mi történik a posztjával. A másik típus, aki izgatottan lesi, érkeznek-e kommentek, hányan olvassák, hozzászól-e valaki a mondandójához - és ha igen, akkor mit ír.
Ez esetben tipikus kudarckerülő magatartásról van szó. Ha véleményünk sikeres, elönt minket a boldogsághormon. Ha elutasítással találkozunk, akkor háríthatunk. Az csak egy fiktív figura, egy nicknév kudarca volt.
Lányom azt találta mondani, ha kiteszek egy posztot, majd azt látom, hogy nincs rá reakció és visszavonom, az csalás.
Van persze még egy kategória. Politizálunk. Hú, de jó! Vagy olyan közösségbe megyünk, ahol nagy valószínűséggel mindenki hozzánk hasonlóan gondolkodik, vagy mazochisták vagyunk. Küönben is, erre is áll a kudarckerülés. Ha markáns politikai véleményünk van, akkor miért nem a helyi közösségben próbálunk magunknak ezzel politikai pályát kivívni? Rossz válaszok: nincs nekem arra időm, az nem az én szakmám stb.
Marad még az a nem elhanyagolható lehetőség, hogy valójában a feszültséglevezetés újkori módját találtuk meg: Beleordítunk egyet a világba. Néha még visszhang is van!

Vásárlás

Szimpla, szombat délelőtti futam a piacon és az áruházlánc zászlóshajójában. A szokásos élmények. De talán ezek a nüanszok is jelzik, hol élünk, és miért olyan a környezetünk, amilyen.
Sarkon virágárus éppen "kioktat" egy vevőt, hogy meg is érdemli, ha öt szál pünkösdi rózsát megvett másnál, mikor ő 10 szálat ad ugyanennyiért. Az irreálisan alacosny ár is lehet néha zavaró, megyek előbb egy kört szokásomhoz híven. Mikor visszaérek, árus már sehol - igaz, közben megjelent a piacfelügyelet. Nem vagyok én a zsebem ellensége, meg tudom, hogy a nagy közösben nem úgy és nem arra használják a befolyó összeget, hogy az az én elképzeléseimmel minden tekintetben találkozzon, de hihetetlen számomra, hogy a többség még mindig nem érti, azt a pár száz forintot, amit az utcai árusnál megtakarít, többszörösen fizeti vissza. Természetesen abban az esetben, ha azon  félszerencsések közé tartozik, akiknek van munkája, de az ott kapott jövedelem "fehér", és adózik utána.
Persze nem csak a zugárusnál lehet kijátszanai a szabályokat. A "Nagy Áruházban" elég gyenge minőségű az ömlesztett hagyma, igaz, az ár is ehhez igazodik. Szorgalmasan igyekszünk többen is kitúrni a még használhatót, mikor újabb vevő érkezik, levesz a tárlóról egy előre csomagolt, válogatott darabokat tartalmazó - no, meg persze más árfekvésű - zacskót, könnyedén kibontja, a tartalmát beönti az ömlesztettbe, majd kb. fél kilónyit zacskóba szed, és leméri, árcédulázza az automata mérlegnél. A többieket is biztatja, hogy ebből válogassunk, mert ez szebb. Látszik rajta, hogy nem is érti, mások miért olyan "élhetetlenek", hogy köszönik nem kérnek a csalásból.
Hogy naivitásom még ennél is nagyobb mérvű tud lenni, az később, más összefüggésben, a pénztáraknál derül ki.
Pontosítok - én nagyon szeretem az automata kasszát. Sorsom megadta, hogy az áruházlánc eredeti otthonában, illetve a szomszédos szigetországba is megtalálható egységekben vásárolhattam egy időben rendszeresen. Ott ugyan lehet egyből a szatyorba pakolni, vagyis nem kell kétszer mozgatni a megvásárolt árut, viszont az áru érzékelő tál nálunk van jobban hangolva, nem okoz neki gondot a zacskós fűszerkeverék, chips stb., azaz a könnyebb tétel sem. Ma azonban a kijáratnál megszólalt a riasztó. Jó, tudom, holmi szalámik ürügyén manapság a biztonsági őrök a külsőre jobban szituáltnak látszó vásárlóra is gyanakvással tekintenek - végeredményben ez a dolguk. Ellenőriztük, kiderült melyik az a tétel, amelyik esetemben bizonyítottan hamis riasztást adott, ugyanis kifizettem, szerepelt is a blokkon, csak a rendszer vacakolt. A biztonsági őr intézkedett is, hogy állítsák át a gépeket. viszont hiába álltam ott még néhány másodpercig bután, arra várva, hogy talán annyit mondanak nekem: Köszönjük a megértését, és elnézést kérünk a kellemetlenségért!
Mondom, naivitásom még így ötvenen túl is határtalan.

I want to tell You...

...what I’ve just fund.

This may be our children‘s future here.

„Don't cry


Don't raise your eye


It's only teenage wasteland



Sally, take my hand


We'll travel south cross land


Put out the fire


And don't look past my shoulder.



The exodus is here


The happy ones are near


Let's get together


Before we get much older.“

(The Who, Baba O’Riley)